1. Óvodafelújítás alapkőletétel
  2. Látogatás a Vatikánban
  3. Államtitkári kinevezés
Legfrissebb hírek

Mi történt áprilisban? Mi történt áprilisban?

2005. május 25.

A következõkben Szászfalvi László, az Országgyûlés Emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottságának elnöke, a Fidesz országgyûlési képviselõcsoportjának képviselõjének április havi programjainak rövid összefoglalását olvashatják.

Márciusi program-összefoglaló Márciusi program-összefoglaló

2005. május 20.

A következõkben Szászfalvi László, az Országgyûlés Emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottságának elnöke, a Fidesz országgyûlési képviselõcsoportjának képviselõjének márciusi programjainak rövid összefoglalását olvashatják.

Pert nyert a református egyház az OM-mel szemben Pert nyert a református egyház az OM-mel szemben

2005. május 16.

Az ügyben a bíróság három tárgyalást is tartott és az ügyben 2005. május 11-én hozott jogerõs ítéletet. Ítéletében megállapította, hogy az Oktatási Miniszter határozata törvénysértõ és a Minisztériumot új eljárásra utasította. Az OM, mint alperes ugyanis nem tudta igazolni, hogy 2002 után 2003. évben megváltoztak volna az e feladatellátás finanszírozására vonatkozó jogszabályok. Az egyház álláspontja szerint ilyen körülmény nem is volt, az OM jogellenesen, jogszabályi alap nélkül értelmezte újra a törvény szövegét.

5 független képviselõ csatlakozott a Fidesz-frakcióhoz 5 független képviselõ csatlakozott a Fidesz-frakcióhoz

2005. május 02.

A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség országgyûlési képviselõcsoportja mai ülésén egyhangú határozatot hozott Font Sándor, Fülöp István, Kelemen András, Pichler Imre és Szászfalvi László egykori MDF-es, jelenleg független országgyûlési képviselõk felvételérõl. A képviselõk ez év május 15-i hatállyal csatlakoznak a Fidesz frakciójához – közölte a fideszfrakcio.hu.

100 tyúklépés, avagy az 1001 éjszaka meséi 100 tyúklépés, avagy az 1001 éjszaka meséi

2005. május 02.

Az utóbbi héten kiderült: csak 1 százalékkal nõtt az ipari termelés, stagnál az ipar exportja, s riasztóan nõtt a munkanélküliség. 400 ezer új munkahely helyett 3 év alatt 62500 fõvel, 1 év alatt 45000, fél év alatt, a Gyurcsány-kormány regnálása alatt pedig 30 ezer fõvel nõtt a munkanélküliek száma. Most már ott tartunk, hogy az emberek azt rebesgetik: ennél még Medgyessy Péter idején is jobb volt.

Tyúklépések helyett összefogásra van szükség Tyúklépések helyett összefogásra van szükség

2005. május 02.

A munkanélküliség növekedése és a rosszul sikerült uniós csatlakozás helyzetében az ellenzék egy dolgot tehet Orbán Viktor szerint: segítenie kell a kormánypártokat abban, hogy a lemaradást megállítsa. Baj van, meg kell próbálni összefogni - jelentette ki a frakciülésen. A Szövetség elnöke beszámolt a képviselõcsoportnak továbbá a nemzeti konzultáció elindulásáról és rövid értékelést adott az uniós csatlakozás elsõ évérõl, illetve a gazdaság állapotáról.

Nem érvényesülnek az Alkotmányos jogok Nem érvényesülnek az Alkotmányos jogok

2005. április 12.

Az alkotmányos jogok magyarországi helyzetérõl tartott sajtótájékoztatót a Nemzeti Fórum parlamenti csoportjának tagja, Szászfalvi László. Alapvetõ alkotmányos jogoktól fosztotta meg a kormány az állampolgárokat egyes intézkedéseivel vagy éppen a cselekvés hiányával. Ezt Szászfalvi László az Országgyûlés Emberi Jogi, Kisebbségi és Vallásügyi Bizottságának elnöke jelentette ki sajtótájékoztatóján.

124231234

2005. április 06.

23414

Névjegy

Szászfalvi László

  • 62 éves
  • Teológus, a Károli Gáspár Református Egyetemen végzett
  • Nős, három gyermek édesapja
  • Hobbi: olvasás,ping-pong, könyvgyűjtés, utazás
  • Kedvenc filmek: A remény rabjai, A bakancslista
  • Kedvenc étel: Harcsapaprikás kapros-túrós csuszával
  • Kedvenc ital: Mentes ásványvíz citromkarikával
  • Kedvenc zenei előadók: Ismerős Arcok, Kormorán, Leonard Cohen, Pink Floyd
Csurgó városi televízió
Barankovics Alapítvány
Orbán Viktor
Jobban teljesít
Csurgó
Nagyatád
Barcs
Fidesz
KDNP
Csurgói KK
Csurgói NKC
Csurgói TK
Reformatus.hu
Cég2