Gyurcsány „szálljon le” végre az egyházakról

Gyurcsány „szálljon le” végre az egyházakról

2005. január 06.
A Nemzeti Fórum Országgyûlési Képviselõcsoportja szerint Gyurcsány Ferenc „politikailag illegitim” miniszterelnöknek rossz a lelkiismerete. Még az újesztendõ elsõ napjaiban is vatikáni kirohanását és ámokfutását magyarázgatja.

Nyilvánvalóan mindez egy megtervezett politikai marketing, amely tudatosan akar a rendszerváltás és a köztársaság szellemiségét meghazudtolva az egyházakból politikai ellenségképet gyártani. Ez nem európai szociáldemokrata, hanem kádári-sztálini posztkommunista tempó.

Gyurcsány Ferenc gyászos regnálásának rövid idõszaka alatt mindennel és mindenkivel konfliktusba keveredett, aki nem tartozik az õ üzleti érdekeltségi rendszerébe.

Most éppen még mindig az egyházakkal bíbelõdik, ahelyett, hogy az ország polgárainak, a magyar családoknak az életminõségét javítaná. Mára az újonnan csatlakozott országok között Medgyessy Péternek és Gyurcsány Ferencnek, a nagy szakembereknek sikerült az utolsó helyre lavírozni Magyarországot.

Ma a társadalom széles rétegei létbizonytalanságban élnek Magyarországon, kézzel foghatóan rosszabbul, mint 2002-ben.

Mindezek alapján a következõkre hívjuk fel Gyurcsány Ferenc figyelmét:

  1. Szálljon le végre az egyházakról és ne sértse meg sorozatosan az európai és alkotmányos szellemiséget, a köztársaság eszméjét és az egyházak alkotmányos jogait, több millió hívõ ember emberi méltóságát és emberi jogait.

  2. Állítsa le „antiklerikális” marketing ámokfutását, önmagát „politikailag illegitim” miniszterelnökként korlátozza: ne menjen külföldre és ott ne szólaljon meg, hogy ezzel ne járassa le még inkább hazánkat, Magyarországot és a magyarságot.

  3. Ha valamely ügyben nem tud használni, építeni, akkor legalább ne is ártson. A konfliktusok gerjesztésével, új marketing-konfliktus mezõk létrehozásával ne tegye tönkre a magyar rendszerváltás kevés eredményét és még pislákoló reménységét. A magyarság egységének koncepciózus gyengítésével és a magyar társadalom politikából való kiábrándításával ne ártson végzetesen a magyar jövõnek.

Gyurcsány Ferenc marketing politizálás helyett foglalkozzon végre a létbizonytalanságba került magyar társadalom valós gondjaival és posztkommunista tempóval ne a hívõ emberek illetve az egyházak jogainak csorbításával és „mószerolásával”.

Szászfalvi László
országgyûlési képviselõ,
(Nemzeti Fórum)
az Országgyûlés Emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi
bizottságának elnöke

Budapest, 2004. január 6.

Névjegy

Szászfalvi László

  • 62 éves
  • Teológus, a Károli Gáspár Református Egyetemen végzett
  • Nős, három gyermek édesapja
  • Hobbi: olvasás,ping-pong, könyvgyűjtés, utazás
  • Kedvenc filmek: A remény rabjai, A bakancslista
  • Kedvenc étel: Harcsapaprikás kapros-túrós csuszával
  • Kedvenc ital: Mentes ásványvíz citromkarikával
  • Kedvenc zenei előadók: Ismerős Arcok, Kormorán, Leonard Cohen, Pink Floyd
Csurgó városi televízió
Barankovics Alapítvány
Orbán Viktor
Jobban teljesít
Csurgó
Nagyatád
Barcs
Fidesz
KDNP
Csurgói KK
Csurgói NKC
Csurgói TK
Reformatus.hu
Cég2