Három hét programjainak rövid összefoglalója

Három hét programjainak rövid összefoglalója

2005. március 07.
Február 18-án választókerületemben, Nagybajomban tartottam fogadóórát, ahol a polgármesterrel és képviselõkkel is találkoztam, illetve a polgári oldal képviselõivel.

Február 23-24-én Lakiteleken vett részt a Nemzeti Fórum Országgyûlési Csoport kihelyezett ülésén vett részt.

Február 25-én választókerületében, Csurgón tartott fogadóórát, majd Nagykanizsán vett részt találkozón, amelynek vendége Dr. Bölcskei Gusztáv püspök, a Református Egyház Zsinatának egyházi elnöke volt.

Február 26-án Csurgón, a Városi Múzeumben megnyitotta Hadik Magda szobrászmûvésznek állandó csurgói kiállítását.

Március 2-án választókerületében, Berzencén tartott képviselõi fogadóórát, majd találkozott a Fidesz és a Polgári Körök tagjaival.

Március 3-án választókerületében, Kéthelyen tartott fogadóórát, majd találkozott a polgármesterrel illetve két családi vállalkozóval.

Március 4-én választókerületében, Marcaliban találkozott a város polgármesterével, részt vett a kistérségi társulás ülésén, majd képviselõi fogadóórát tartott.

Március 5-én Kaposváron vezette azt a Fórumot, amelynek keretében - a Nemzeti Fórum elsõ Somogy megyei rendezvényeként - elõadást tartott Font Sándor , Lezsák Sándor, Szabó József Andor országgyûlési képviselõk és Dr. Bóna Zoltán ref. lelkipásztor, az Ökumenikus Tanács fõtitkára. Szintén március 5-én Csurgón részt vett azon az ökumenikus találkozón, amelyen Dr. Bóna Zoltán ref. lelkipásztor, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának fõtitkára tartott elõadást Az ökumenizmus jelentõsége a 21. század kezdetén címmel.

Március 6-án Csurgón részt vett és köszöntõt mondott a Mozgáskorlátozottak Csurgói Szervezetének Nõnapi ünnepi rendezvényén.

Névjegy

Szászfalvi László

  • 62 éves
  • Teológus, a Károli Gáspár Református Egyetemen végzett
  • Nős, három gyermek édesapja
  • Hobbi: olvasás,ping-pong, könyvgyűjtés, utazás
  • Kedvenc filmek: A remény rabjai, A bakancslista
  • Kedvenc étel: Harcsapaprikás kapros-túrós csuszával
  • Kedvenc ital: Mentes ásványvíz citromkarikával
  • Kedvenc zenei előadók: Ismerős Arcok, Kormorán, Leonard Cohen, Pink Floyd
Csurgó városi televízió
Barankovics Alapítvány
Orbán Viktor
Jobban teljesít
Csurgó
Nagyatád
Barcs
Fidesz
KDNP
Csurgói KK
Csurgói NKC
Csurgói TK
Reformatus.hu
Cég2