Nincs partneri viszony az állam és az egyházak között

Nincs partneri viszony az állam és az egyházak között

2005. január 13.
Budapest: Január 12-én délután a Kereszténydemokrata Fórum vitadélutánt rendezett a Rákóczi úti Wass Albert könyvesboltban. A fórumon részt vett Szászfalvi László volt MDF-es, jelenlegi független képviselõ, a vallásügyi bizottság elnöke, Kránitz Mihály teológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem rektorhelyettese, Balog Zoltán református lelkész, az Orbán-kormány volt egyházügyi tanácsadója, a Polgári Magyarország Alapítvány fõigazgatója és Bóna Zoltán, a Magyarországi Ökumenikus Tanács fõtitkára. A résztvevõk egyetértettek abban, hogy Magyarországon az utóbbi idõben nyílt egyházellenes támadások történtek és a kormánynak nincs egyházpolitikája.

Szászfalvi László, utalva az egyházi iskolák finanszírozása körüli vitákra és a kormányfõ nagy vihart kavart vatikáni útjára, kijelentette: nem egyházpolitikai kérdésekrõl van szó, hanem „Gyurcsány és csapata” politikai kampányáról. Szászfalvi bírálta azokat a kormányzati tisztségviselõket, akik elképzelhetõnek tartják a vatikáni szerzõdés módosítását. Leszögezte: a nemzetközi szerzõdéseket nem felülvizsgálni vagy módosítani kell, hanem betartani. A kormány folyamatosan megsérti az Alkotmány betûjét és szellemét.

Balog Zoltán kijelentette: egyoldalú diktátumok születnek, nincs partneri viszony az állam és az egyházak között. A kormány kísérleti nyúlnak tekinteti a társadalmat, és állandóan azt vizsgálja, melyik beavatkozásra hogyan reagálnak majd az emberek. A pápánál tett látogatása során Gyurcsány Ferenc „a mi kemény gyerekünk kimegy a Vatikánba és jól megmondja” szerepét játszotta el.

Kránitz Mihály hangsúlyozta: ha az egyház túlságosan beleolvad a világba, akkor elveszíti identitását. Ezért mindig volt egyfajta természetes feszültség az állam és az egyház között, de jelenleg hiányzik az együttmûködés. Bóna Zoltán arra figyelmeztetett: ha korlátozni akarják az egyházak közéleti szerepvállalását és igyekeznek õket elzárni a társadalomtól, ezzel egyúttal a felebaráti szeretet is korlátozzák.

Forrás: Magyar Kurír

Névjegy

Szászfalvi László

  • 62 éves
  • Teológus, a Károli Gáspár Református Egyetemen végzett
  • Nős, három gyermek édesapja
  • Hobbi: olvasás,ping-pong, könyvgyűjtés, utazás
  • Kedvenc filmek: A remény rabjai, A bakancslista
  • Kedvenc étel: Harcsapaprikás kapros-túrós csuszával
  • Kedvenc ital: Mentes ásványvíz citromkarikával
  • Kedvenc zenei előadók: Ismerős Arcok, Kormorán, Leonard Cohen, Pink Floyd
Csurgó városi televízió
Barankovics Alapítvány
Orbán Viktor
Jobban teljesít
Csurgó
Nagyatád
Barcs
Fidesz
KDNP
Csurgói KK
Csurgói NKC
Csurgói TK
Reformatus.hu
Cég2