Régi-új iskola Csurgón

Régi-új iskola Csurgón

2003. augusztus 31.

Nagytiszteltû Esperes Úr, Elnök Úr, Igazgató Úr, Polgármester Asszony!
Kedves Diákok, Tanárok és Szülok!
Ünneplõ Gyülekezet!

Történelmi esemény résztvevõi vagyunk mindannyian.
Történelmi jelentõségû esemény a mai, mert Iskolát alapítani mindig korszakos, történelmi esemény.
Történelmi jelentõségû esemény a mai azért is, mert iskolát újraindítani is rendkívüli, korszakos esemény. S most újraindítunk – egy a kommunizmus idõszakában évtizedekkel ezelõtt bezárt – csurgói református, egyházi elemi iskolát.
De történelmi jelentõségû ez esemény harmadszor azért is, mert mi nem bezárunk, hanem indítunk. Nem bezárjuk a tanulás – a mûvelodés, a tanítás és a nevelés útjai elõtt a kaput, hanem megnyitjuk azt ma. Nem szavak, hanem a tettek hitelesítenek minden szándékot és minden emberi akaratot. E történelmi jelentõségû pillanat tanuságtétel abban az idõben, amikor ebben az országban százával zárják be az iskolákat, óvodákat, különösen azokon a kistelepüléseken, amelyek egyébként is sokszorosan hátrányos helyzetben vannak.
Nem szavak tehát, hanem tettek.

Nem rombolni, hanem építeni.
Ez, s csakis ez határozhatja meg a keresztyén ember, a keresztyén anyaszentegyház gondolkodását, amikor széles értelemben véve a közjó érdekében: gyermekeink lelki és szellemi növekedése, a jövendõ érdekében cselekedni kíván.
„Az iskola az Anyaszentegyház veteményeskertje!” S ha ez valóban így van, akkor adva van a feladat, a kihívás, adva van a munka keménysége és a reménység boldogsága, de az eredmény, a termés az Úristen kezében van. A kérdés számunkra mindig, minden korban így hangzik: Megtettem-e mindent jó lelkiismerettel Isten és ember elõtt a jövendõért? Tudtam-e építeni akkor is jó lelkiismerettel és kitartó munkálkodással akkor is, amikor a kor szelleme, a kór szelleme inkább rombolt? Akartam-e jövendõt gyermekekért, családokért, szülõföldért, nemzetért és hazáért, távlatos kitekintéssel az embervilágért egy szellemileg sivár világban is? Hûséges maradtam-e a nagy hûtlenségek és árulások idõszakában? Mertem-e vállalni a „legfõbb jót” /Szenci Molnár Albert/, Jézus Krisztus evangéliumát az üres és szörnyen vulgáris ateizmus idején? Ime, Ünneplõ Gyülekezet, egy ilyen történelmi jelentõségû esemény – egy iskola újrafundálása – ennyi, s még több kérdést, néha ünneprontó kérdést is tesz fel számunkra! Ezek a kérdések egészen személyes jellegûek, teljes egzisztenciánkban szólítanak meg bennünket: tanárokat, diákokat, szülõket, lelkipásztorokat és gyülekezetek tagjait, helyi és országos politikusokat! - Megtettem-e mindent a jövõért? Mindent jó lelkiismerettel tettem-e? Meg tudok-e állni Isten ítélõszéke elõtt? Mindent az építésért tettem-e vagy alantas és hátsó szándékok érdekében vagy ami még rosszabb: totális közömbösséggel a jövendõvel és az élettel szemben. Ám „élet él és élni akar „!
E mai nap az élet diadala a halállal szemben. A mai nap az élet viharzó erejének gyõzedelme minden lehúzó és visszahúzó sátáni erovel szemben. Az élet itt Csurgón is él és élni akar – ezt hirdeti a mai nap mindenki és minden idõ számára.
Az iskola alapítása és fenntartása minden körülmények között üzenet. Üzen Istenrõl, hazáról, nemzetrõl és üzen az emberrõl. Szól az életrõl, a jövendõrõl, az Isten által jónak teremtett, de az ember által megrontott világról, szól a mégis kegyelemrõl, elhivatásunk, kiválasztásunk feladatáról és esélyérõl, s szól a reménytelen világban is a reménységrõl. Ez az üzenet szóljon és zengjen egyre erõsebben tanítókban, diákokban, szülõkben, egyházi és gyülekezeti, világi vezetõkben, mecénásokban és öregdiákokban, amikor ma megnyitjuk eme veteményeskert kapuit, ha elvetjük az elsõ magokat és amikor újra és újra el kell indulnunk. Zengjen ez az üzenet évtizedeken, évszázadokon keresztül, a dolgos hétköznapok vagy a kemény pofonok idején és mindig adjon új reményt, bátorságot és hûséget a hithez, s elegendõ világosságot. Azzal a reménységgel, ahogyan a genfi reformáció jelszava fogalmazta meg majd félévezreddel ezelott: „Post tenebras lux – A sötétség után világosság jõ„. Vagy talán úgy is igaz ez a tapasztalaton alapuló confessió-hitvallás, hogy „A sötétség után mindig jön a világosság!” Az elmúlt évtizedek ma is tapasztalható lelki- és szellemi pusztítása és sötétsége ellenére mégis jön – mert Isten kegyelmébõl jöhet – a világosság. A lelki, testi és szellemi nevelés harmóniájának világossága, a veteményeskert ápolása és gondozása: a mûvelés és a mûvelõdésre nevelés szent, elkötelezõ hivatásának gyakorlása.
Mi is a jelentõsége az anyaszentegyház eme veteményeskertjeinek és mi a rendkívüli jelentõsége e csurgói szent veteményeskertnek? E létfontosságú kérdésre álljon itt a legautentikusabb pedagógusnak, a 17. század legkoncepciózusabb lángelméjének, Apáczai Csere Jánosnak ma is aktuális válasza Az iskolák fölöttébb szükséges voltáról címû kolozsvári igazgatói székfoglaló beszédébõl: „De higgyétek meg, hallgatóim, az egyháznak, sõt az államnak is a kollégiumok az alapjai. Ezek, bizony ezek ama nagyon kedves folyók, melyek megtermékenyítik az államot és az egyházat. Ezek azok a források, melyekbõl minden jó fakad az egyház számára és az emberi életben minden más szervezet számára is. Csak addig állnak szilárdan az egyházak és nem tovább, míg szívügyüknek tekintik jól szervezett iskolák fenntartását. Ha az iskolák bomladoznak és elpusztulnak, az egyházak és az állam is szükségképpen összeomlanak és elsorvadnak. Ezért, aki a dicsõséges Isten dicsõségének elõmozdítására bölcs és gyümölcsözõ gondolatot igyekszik ápolni magában, annak éjjel-nappal elsõsorban az iskolákról való gondoskodás járjon az eszében.”
Egyház és állam alapja ma is az iskola, a kollégium, a szellemi veteményeskert. Aki ezt az alapot tudatosan üres és a nihilbe vezetõ liberális eszmékkel avagy butaságtól és felületes közömbösségtõl vezéreltetve rombolja le, az bûnt követ el a hazával, a nemzettel, az egyházakkal és állammal szemben, de legfõképpen gyermekeinkkel, unokáinkkal és velünk: szülõkkel és nagyszülõkkel szemben.
E mai történelmi esemény: a régi-új csurgói református elemi iskola léte, elindulása protestálás a szó eredeti kettos értelmében. Protestálás, azaz hitvallástétel, megszólalás és igazi tett az Egyetlen Alap, az egyház Ura mellett, akinek kegyelmébõl ez iskola is egyház és állam, egyház és nemzet fundamentoma lehet. S protestálás, azaz tiltakozás ez iskola léte a rombolás szellemiségével, a liberális bomlasztás álhitével szemben!
Mi tehát ezek után a mi teendõnk? Hogyan tudjuk szolgálni e veteményeskert szent ügyét, s persze rajta keresztül, mint eszközön keresztül az Isten ügyét? Megint hadd hívjam segítségül Apáczai Csere János vallomását, aki így fogalmazta meg saját küldetésének lényegét: „azok közül, akik tanulmányaikban elõ tudják segíteni a magyar ifjúságot, én a legkisebb, de azok közül, akik elõ akarják segíteni, a legnagyobb vagyok!” Mi jellemzi e mondatot? A rendkívüli alázat és az elszánt, elkötelezett akarás! – Nekünk sincs más teendõnk: tanároknak, diákoknak, szülõknek, lelkipásztoroknak, iskolai-egyházi-gyülekezeti vezetõknek, öregdiákoknak, gyülekezeti tagoknak és mindannyiónknak mély alázattal és szerénységgel kell végeznünk a reánk bízottakat ez iskola ügyében, a gyermekeink életéért és jövendõjéért, de ugyancsak elkötelezett akarással, ha kell kitartó küzdelemmel és elkötelezett harccal megvédeni felismert igazságainkat, értékeinket. Óvni és védeni a lélek és szellem veteményeskertjét. Alázat és rettenthetetlen akarás, e kettõ, mely Isten színe elõtt állván jó elõmenetelt adhat most és a jövõben ez Alma Maternek, e régi-új csurgói református általános iskolának. 2000. október 28-án, az új csurgói református templom felszentelõ ünnepségén azt mondtam, hogy újraépülhetett az osi, drávaparti protestáns bástya: templom és iskola egysége. Ma azt mondhatjuk, hogy ez a bástya tovább épülhetett, megerosödhetett, s ez a tény biztató és bátorító jövõt ígér. Ám tõlünk kéri, követeli, hogy mély alázattal és kitartó, lelkes akarással, orando et laborando = imádkozva és dolgozva védjük és építsük tovább az anyaszentegyház csurgói veteményeskertjét, egyháznak és nemzetnek szellemi fundamentomát. Kívánom, hogy további, hûséges munkálkodásunk eredményeképpen kiépüljön a Csurgói Református Kollégium, amely minden igényt kielégítõ regionális oktatási-képzési-nevelési- és lelkigondozói központként tudja betölteni hivatását itt Csurgón.
Isten áldása adjon ehhez erot, alázatot és határozott akarást, mert „Post tenebras lux”, azaz a sötétség után világosság jõ. Adja Isten nekünk: tanároknak, diákoknak, szülõknek és mindannyiónknak az Õ világosságát!
Köszönöm kitartó és megtisztelõ figyelmüket!

Csurgó, 2003. augusztus 31.

Névjegy

Szászfalvi László

  • 60 éves
  • Teológus, a Károli Gáspár Református Egyetemen végzett
  • Nős, három gyermek édesapja
  • Hobbi: olvasás,ping-pong, könyvgyűjtés, utazás
  • Kedvenc filmek: A remény rabjai, A bakancslista
  • Kedvenc étel: Harcsapaprikás kapros-túrós csuszával
  • Kedvenc ital: Mentes ásványvíz citromkarikával
  • Kedvenc zenei előadók: Ismerős Arcok, Kormorán, Leonard Cohen, Pink Floyd
Csurgó városi televízió
Barankovics Alapítvány
Orbán Viktor
Jobban teljesít
Csurgó
Nagyatád
Barcs
Fidesz
KDNP
Csurgói KK
Csurgói NKC
Csurgói TK
Reformatus.hu
Cég2