Tanműhelyavatás Nagyatádon

Tanműhelyavatás Nagyatádon

2014. szeptember 30. Nagyatád

Munkások nélkül nem fog előremenni az ország - mondta Orbán Viktor a Büttner Kft. új CNC tanműhelyének avatásán kedden Nagyatádon.

A miniszterelnök az ünnepségen megjelent szakmunkástanulókhoz szólva úgy fogalmazott: örül annak, hogy vannak diákok, akik dolgozni és tanulni akarnak és örül annak is, hogy vannak tanítóik, nevelőik, oktatóik, akik készek arra, hogy tudásukat átadják.

A kormányfő arra az önmagának feltett kérdésre, hogy mitől megy előre az ország, azt mondta: "egy dolgot biztosan tudunk, munkások nélkül nem fog előremenni az ország", és ehhez kellenek azok a vállalkozások is, ahol a munkások dolgozni tudnak.

Ha az ilyen Büttner-féle vállalkozásokból lesz néhány ezer, akkor olyan gazdaságunk lesz, amit semmilyen pénzügyi válság nem képes feldönteni - mondta a miniszterelnök.

Orbán Viktor Nagyatádon

A kormányfő a szakképzés fontosságáról szólva úgy vélekedett: egy közepesen elvégzett "csak" általános műveltséget nyújtó, de konkrét szaktudást a mellé nem adó gimnáziumi teljesítmény nem versenyképes egy jó szakmával. Egyúttal arra is felhívta a figyelmet, hogy a vállalkozások sikerének akadályaként a sokszor említett tőkehiány vagy esetleg a piac szűkössége mellett van "egy másik nehézség is: el fognak fogyni Magyarországon a hadra fogható, jól képzett szakmunkások".

Ezt megelőzendőn, a miniszterelnök szerint törekedni kell arra, hogy azokat, akik ma nem rendelkeznek megfelelő képzettséggel, beiskolázzák annak érdekében, hogy a magyar ipar rohamosan növekvő minőségi munkaerő iránti igényét ki lehessen elégíteni.

"Fontos, hogy művelt embereink legyenek, de legalább olyan fontos, hogy meg is éljünk, hogy legyen aki dolgozik, aki fenntartja az országot és aztán majd, ha tehetséges, akkor a szakmunkásképző után magasabb ívű pályára is léphet" - fogalmazott Orbán Viktor.
Jelezte: dolgoznak egy új szakképzési rendszeren és egy olyan karrierpályán, ami lehetővé teszi, hogy a tehetséges fiatalok, szakmunkásként kezdve, tovább tudjanak lépni, eljuthassanak akár főiskolára vagy egyetemre is.

Orbán Viktor komoly problémaként említette, hogy a munka becsülete a tanulással szemben hátrébb szorult, illetve a munka és a tanulás szembe került egymással. "Az országban nagyon sok helyen a munka becsülete elpárolgott - mondta, hozzátéve: azokat az embereket, akiknek a műhelyben koszos a kezük, olajos a ruhájuk, meg bakancsban dolgoznak, sokkal kevesebb megbecsülés érte az elmúlt időszakban, mint ami nekik kijárt volna".

Márpedig nélkülük sem a Büttner Kft., sem Magyarország gazdasága nem lehet sikeres, ezért nekünk jobban meg kell becsülnünk a szakmunkásainkat - hangoztatta a miniszterelnök.

Szászfalvi László (középen) és Orbán Vikor (j2) és Büttner Tamás ügyvezető (j) a dolgozókkal

A jövőről szólva Orbán Viktor közölte: dolgoznak azon, hogy a magyar kis- és középvállalkozások támogatási rendszerét átalakítsák annak érdekében, hogy az ebből a kategóriáb
ól "kinövekedő" cégeknek ne szűküljenek be a lehetőségeik, juthassanak fejlesztési forrásokhoz.

Büttner Tamás ügyvezető igazgató az egy időben 12 tanulónak gyakorlati lehetőséget biztosító tanműhely ünnepélyes átadásán elmondta: a 15 millió forintból megvalósított beruházáshoz 12 millió forint támogatást nyertek el. A hárommillió forint önerőn felül további ötmillió forintot fordítottak a műhely építészeti kialakítására és szerszámokra - tette hozzá.

Jó helyre jött a támogatás - mondta az ügyvezető igazgató, hangsúlyozva: cégük azon középvállalkozások egyike, amelyik írásos szerződés nélkül is a kormány stratégai partnere.

Közölte: a szerszámgyártással foglalkozó kft. folyamatosan igényli az innovatív megoldásokat. Ha ezek megvalósítására kellő figyelmet fordítanak, és ehhez támogatást is kapnak, akkor szinte korlátlan piaci bővülés érhető el - jegyezte meg a cégvezető.

Elmondta, a 22 évvel ezelőtt "nulláról indult" cégnek 250 dolgozója, 30 állandó bedolgozója és tíz állandó beszállítója van. Árbetételük ez évben megközelíti az ötmilliárd forintot. A szakmunkások képzésének középfokon 12 éve biztosítanak gyakorló helyet,
ebben az évben pedig már mérnök hallgatókat is fogadnak.

Szászfalvi László a térség országgyűlési képviselője is jelen volt a rendezvényen, részt vett az üzemlátogatáson és gratulált a Büttner Kft-nek sikereihez.

 

Forrás: hirado.hu

Képek: MTI

Névjegy

Szászfalvi László

  • 62 éves
  • Teológus, a Károli Gáspár Református Egyetemen végzett
  • Nős, három gyermek édesapja
  • Hobbi: olvasás,ping-pong, könyvgyűjtés, utazás
  • Kedvenc filmek: A remény rabjai, A bakancslista
  • Kedvenc étel: Harcsapaprikás kapros-túrós csuszával
  • Kedvenc ital: Mentes ásványvíz citromkarikával
  • Kedvenc zenei előadók: Ismerős Arcok, Kormorán, Leonard Cohen, Pink Floyd
Csurgó városi televízió
Barankovics Alapítvány
Orbán Viktor
Jobban teljesít
Csurgó
Nagyatád
Barcs
Fidesz
KDNP
Csurgói KK
Csurgói NKC
Csurgói TK
Reformatus.hu
Cég2