Ünnepi beszéd a debreceni Nagytemplomban

Ünnepi beszéd a debreceni Nagytemplomban

2003. március 15.
1848. márciusának csillaga a magyar jövendõ útját mutatja!

Kollégiumi Ifjúság!
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Kedves Ünneplõ és Emlékezõ Nagytemplomi Gyülekezet!

Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc kezdete 155. évfordulójának ünnepi közösségében közös és lelkes együttgondolkodásra hívom kedves Mindannyiójukat. Arra, hogy kérdéseket tegyünk fel, s e kérdésekre együtt, nemzeti közösségben keressük a választ, a válaszokat.
1848. március 15-e faggat bennünket. Faggat elsõsorban nemzeti létünkrõl, sorsunkról, a jövõrõl, a megmaradásról és annak titkáról. De faggat minket az ünnep mibenlétérol is! Olyan fundamentális kérdésekkel kell szembenéznünk, amelyek magyar nemzeti közösségünk sorskérdéseit érintik és amelyekre nekünk - a magyarság ügyében, megmaradásában elkötelezetteknek - kötelességünk választ találni. Lehetetlen kibúvókat keresni: hogy megosztottak vagyunk, hogy elveszítettük eszközeinket, hogy az érdektelenség és a népbutítás szellemének telekommunikációs árja lefegyverzi minden erõnket: minden szellemi-lelki-anyagi potenciálunkat. A kibúvók és az önfelmentések keresése helyett tegyük fel inkább úgy a kérdést, ahogyan ezt Áprily Lajos csendesen, de elementáris erõvel tette: " Akarsz-e fényt?" Akarunk-e magyar életet? Akarunk-e jövendõt abban a bizonytalan masszában és szellemi-lelki káoszban, amely bennünket, magyar nemzeti közösséget körülvesz és tegyük hozzá: nemcsak körülvesz, hanem egy kis szójátékkal élve: körül-belülvesz. Amely minket belülrõl is széttépni akar, megosztani akar, az olcsó megoldások felé hajszol, hogy azután kezeinket leengedve, önmagunkat feladva és megtagadva Ady Endre fájdalmasan gyönyörû felkiáltásával a széteso élet, a hazug élet való világával szembesüljünk:

" Minden Egész eltörött,
Minden láng csak részekben lobban,...
Fut velem egy rossz szekér,
Utána mintha jaj-szó szállna,
Félig mély csönd és félig lárma,
Fut velem egy rossz szekér. "

Tisztelt Ünneplõ Közönség!

Képesek vagyunk-e arra, hogy ma, amikor annyifelé tépettetünk, amikor szétesik és szétfolyni látszik a nemzeti ügy, akkor itt és most is hitet tegyünk küldetéstudatunkról, meggyozodésünkrõl: Istennek volt és van gondolata velünk, magyar nemzeti közösséggel itt a huzatos Kárpát-medencében? S ne csak hitvallástétel legyen az ünnepi alkalom, hanem új lelkesültség és új elkötelezõdés a magyar nemzeti önépítés, s persze a személyes önépítés és az európai utakon is történõ, de magyar jövõépítés programjának vállalása is. A polgári Magyarország építésének programjának továbbvitele, mely csak a szellem, lélek és szociális biztonság harmóniájában valósítható meg.
1848. március 15-e visszafordíthatatlanul utat nyitott a polgári társadalom, a modern nemzetállam létrejöttének, megteremtette a jogállamiságot és a törvény elõtti egyenlõséget. Tehát létrehívta a polgári Magyarország, az alkotmányos jogállam alapjait és kereteit. Megkezdõdhetett egy polgári átalakulási folyamat, amely a nemzet jövendõjét évszázadokra szólóan alapvetõen meghatározza. S bár látjuk történelmünk 1848. március 15-ét követõ zivataros évtizedeibõl, az elveszített huszadik század eseményeibõl, hogy az 1848/49-es forradalom és szabadságharc szent eszméi, '48. alapelvei, a nemzeti-polgári értékrend különbözõ színû totális terror szellemének, a nemzeti és az internacionális szocializmus emberírtó gyalázatának ideig-óráig áldozatául eshetett, ám elpusztítani és a magyar lélekbõl kiírtani lehetetlen volt és lehetlen vállalkozás lesz ugyanez egy szupranacionalista és globális világszellem igézetében is. 1848. március 15-ének üzenetének aktualitása, mint búvópatak újra és újra feltûnik és felszínre hozza a megtalált igazságot és nemzeti sorskérdéseink iránti érzékenységünk mindenkori felelõsségét. Hozzá idorõl-idõre, mint forráshoz térhetünk meg, ezért a mindenkori politikusoknak és írástudóknak, a nemzet polgárainak kötelessége, hogy ezt a nemzeti forrást tisztán tartsa, hogy a nemzeti emlékezést éltesse és ébressze!

Tisztelt Egybegyültek!

Néhány évtizeddel ezelõtt egy kollégiumi diák, éppen a Kollégium fennállásának 428-ik esztendejében tanári biztatásra helytörténeti dolgozatot készített a következõ címmel: A Kollégium, Debrecen és a szabadságharc. E diák ma már nem remegõ lábú tanulóként, de mégis kissé elfogultan áll most Önök elõtt. S bár az akkor általa korszakosnak ítélt, nagy ívû dolgozatában kereste a világmegváltó gondolatokat, ám nem találván azokat mégsem tagadja meg a talán még valahol õrzött tanulmányt. De a lényeg valahol abban érhetõ tetten, hogy a Kádár-rendszer szellemi kietlenségének és a nemzeti értékeinket totálisan elsivatagosító idõszakának kellõs közepén, a 70-es években a Debreceni Református Gimnázium végvára volt a nemzeti és polgári gondolatnak, s a magunkfajta debreceni deákokba egy életre szólóan eggyé vált a Kollégium, Debrecen és a szabadságharc.

Ma itt a debreceni Nagytemplomban, de hitem szerint az országban és a hazában, mai határokon belül és túl ezzel a lélekkel kell emlékeznünk több milliónyi magyarnak 1848. március 15-ére, az elsõ felelõs magyar kormányra, az áprilisi törvényekre, a szabadság és nemzeti szuverenitás megteremtésére, a nevesekre és névtelenek sokaságára, akiknek - mikor kellett, mikor szükség volt rá - helyén volt az eszük és helyén volt a szívük. Úgy kell emlékeznünk, mint akiknek szívében és eszében egy életre szólóan eggyé vált a Kollégium, Debrecen és a szabadságharc. Mert az 1848/49-es magyar forradalom és szabadságharc emlékezete a magyar nemzet szabadságának orlángja! Sokszor szerették volna ezt az emlékezetet megszüntetni, de éppen ez emlékezet lelke volt az a magyar emberben, ami értelmet adott neki /Jób 32,8./ a legkilátástalanabb és emberileg legreménytelenebb idõkben is. Sokféleképpen akarták kiírtani az emlékezés erejét, de valóságos módon soha, senki emberfiának ez nem sikerült, mert nem sikerülhetett. A nemzet szabadságának õrlángját megpróbálták és megpróbálják ultraliberális levegõvétellel is elfújni, de az emlékezés lángja csöppnyi parazsából mindig újjáéled, hogy tartsa bennünk, gyermekeinkben és unokáinkban a lelket.

A nemzet szabadságának õrlángja '48. emlékezete. Ám ahhoz, hogy ez az õrláng minden idõben világítson a nemzetnek, hogy utat mutasson a nemzet fiainak, szükség van levegõre! Olyan dús oxigénra, olyan "táplálásra", mely nem engedi kialudni, amely arra vigyáz szüntelen, nehogy kihunyjon a láng, az emlékezet, tehát az élet lángja. Terepre van szüksége, ahol az emlékezet "jól" érzi magát. Ahol magára talál az emlékezet és mindig éltetõ erõket vehet.

Tisztelt Ünneplõk!

Debrecen városa a szabadságharc óta mindig a nemzet szabadságának orvárosa volt! Az a terep volt, amelyen mindig megtermett az emlékezet virága. Itt még az elnyomás évtizedeiben is a szabadságharc emlékezete "jól" érezte magát. Debrecen, az õrváros soha nem engedte kialudni az õrlángot, az emlékezés fáklyáját. s ez a felemelõ tény ma is kötelez. Ahogyan az elmúlt évek újrainduló szellemi pezsgése, a város óriási fejlodése jelévé vált annak, hogy az õrváros ismét a keleti részek fõvárosa, ez a jel a jövõre vonatkozó küldetés tartalmát is megfogalmazza. A polgári Magyarország építésének õrvárosi felelõsségével fogja e bástya a nemzet lelkiismeretét és emlékezetét a tiszta forrásból éltetni.

S ha Debrecen a nemzet emlékezetébe örökérvényû módon szabadságunk õrvárosaként vonult be, akkor nyugodtan és büszkén fogalmazhatunk úgy, hogy a Református Kollégium pedig szabadságunk õrszemeként vigyázó lélekkel ápolta a nemzeti-polgári gondolatot. Tartotta a lelket a városban, a nemzetben, a felnövekvõ generációkban. Bennünk mindannyiónkban! Tisztán tartotta a forrást, hogy ma is képesek legyünk az emlékezetre és hogy ez emlékezésbol jövõnk legyen. Meghallotta küldetésének lényegét: "Õrzok, vigyázzatok a strázsán!" Olyan emberfõket nevelt a Kollégium, akikrõl éppen szól Könyves Tóth Mihálynak, a '48/49-es forradalom és szabadságharc lánglelkû prédikátora 1848. március 26-án elmondott igehírdetésének néhány sora: "... minden kornak megvannak saját lángeszû 's nagy lelkû fijai, kik az igazság szent birodalmához útat törnek a nemzet elõtt, és a népet visszahelyezik eredeti elévülhetetlen 's örök jogai birtokába."
Ha ma és holnap akarunk fényt, akkor engedjük, hogy a magyar ünnep újralelkesítsen, újra elkötelezzen bennünket a '48-as eszmények és értékek mellett. Hogy képessé tegyen minket a nemzet szabadsága õrlángjának megvédelmezésére, hogy örzõkként vigyázzunk a strázsán a szabadság õrvárosában.

Tisztelt Ünneplõ Közönség!

1848/49. a nemzet szuverenitásának lélekbõl felszakadó, régi, hatalmas vágyának beteljesítõje és katarktikus élménye volt. Így amikor önállóságunkról, függetlenségünkrõl beszélünk, akkor a forradalom és szabadságharc soha meg nem kerülhetõ tény és nemzeti tapasztalat. Minden idõben, történelmi kataklizmák közepette mindig elõttünk állt, követendo példaként szemünk elõtt lebegett a Tizenkét pont egyik leglényegesebb hangsúlya: a nemzeti függetlenség kivívásának célkituzése. Elõttünk van a Habsburg-ház trónfosztásának eseménye, visszhangzanak bennünk a Függetlenségi Nyilatkozat sorai. A '48-as függetlenségi eszme, a nemzeti szuverenitás ideája viszonyítási alappá vált. Ennek tisztasága, érdeknélkülisége, a nemzet egészének képviselete ma is aktuálissá és hitelessé teszik. Ezért most, az Európai Unióhoz való csatlakozásunk megrázkódtatásai és rendkívüli kihívásai közepette is figyeljünk a '48-as csillag fényére. Nem csatlakozhatunk az Európai Unió intézményrendszeréhez úgy, hogy közben feladjuk önmagunkat. Nem engedhetünk '48-ból. Mi csak úgy maradhatunk meg magyarként, magyar reformátusságként, európai magyarságként, ha nem engedünk a nemzeti szuverenitásunkból, nemzeti függetlenségünkbol egy jottányit sem. Az Európai Unió nem az államok uniója, hanem a nemzetek, a polgárok, a kisebbségek egyenrangú uniója. Ha van értelme az európai uniós csatlakozásunknak, akkor talán annak éppen ez a küldetés a lényege: a ma még rendkívül bizonytalannak látott európai uniós jövõ hatékony, magyar nemzeti érdekek szerinti alakítása és befolyásolása. Annak deklarálása, hogy szuverenitásunk megõrzésével és hatékony nemzetpolitikával a csatlakozás lehetõséget teremt a magyar nemzet trianoni sebeinek gyógyítására és határok feletti megtapasztalható újraegyesítéséhez. Ám ennek híján hiába a bugyuta uniós reklámhadjárat, az üres frázisok puffogtatása. Ez ellen protestálunk és kérjük, követeljük, hogy az elkövetkezõ idöszakban 1848. március 15-ének szellemében, a nemzeti szuverenitás és függetlenség szellemében, nemzeti érdekeink hatékony képviseletével, a határainkon túl élõ magyar testvéreink életének, sorsának felvállalásával legyen lehetséges a csatlakozás végbemenetele. Mi igent mondunk az unióra, ám nem holmi szélkakas forgolódás felelõtlenségével, nem is a mindig változó politikai divatok és érdekek külso sugalmazásának való megfeleléssel, hanem a Kárpát-medencei magyarság jövõjéért, megmaradásáért és sorsáért érzett felelõsséggel. Azzal a magyar küldetéssel lehetünk jelen ebben a történelmi folyamatban - mint ahogyan 1848 Európájának is egészen részei lehettünk -, hogy függetlenségünk megõrzése mellett magunk legyünk tevékeny alakítói Európa jövõjének. Egy olyan európai jövõkép alakításának, amelyben Európa nem csak egy gazdasági projektum, hanem lelki és szellemi értékközösség, a keresztyén értékek közössége is, s amely a polgárok, nemzetek, nemzeti kisebbségek és régiók egyenrangú, gazdag szövetsége lesz. Ahol nem kettos mércével mérnek, hanem mindenkire nézve nemcsak a kötelességek, hanem a jogok és lehetõségek egyformán adatnak meg!

Tisztelt Emlékezõk!

1848. márciusának ünnepi deklrációjának, a Tizenkét pontnak és így az áprilisi törvényeknek is másik rendkívül fontos hangsúlya az a követelés volt, amely a polgári és vallási tekintetben való törvény elotti egyenloséget állítja középpontba. Kardinálisan a polgári társadalom conditio sine qua non-ja ez az alkotmányossá lett alapelv. A jobbágyfelszabadítás, a választójog kiterjesztése, az úriszék eltörlése mind-mind a törvény elotti egyenlõség elvét fogalmazták meg és már a gyakorlatba átültetve voltak hívatottak a polgári Magyarország kiépítésére. A XX. törvénycikk kimondta a bevett vallásfelekezetek teljes egyenlõségét és kölcsönösségét. Az áprilisi törvényeknek ezek az intézkedései megteremtették a Tizenkét pontban megfogalmazott célok jogi feltételeit, amelyek azóta is megkerülhetetlenek minden kor és minden kormány számára. A törvény elõtti egyenlõség viszonyítási alapot jelent ma is. Szólnunk kell errõl, mégha talán ünneprontásnak tûnhet. Szólnunk kell, mert ha nem tesszük, akkor éppen azok emlékét gyalázzuk meg, akik 1848/49-ben, majd az azt követõ évtizedekben éppen ezért harcoltak, s ha kellett szenvedtek és haltak meg.
Ezért kell felemelnünk a hangunkat, amikor tüntetõket vernek és pisztollyal fenyegetnek, amikor a szólás- és gyülekezési jog fondorlatos sárbatiprásáról hallunk, amikor a sajtó egyes munkatársait zaklatják. Ezért nem szabad hallgatnunk akkor, amikor az egyházi intézményfenntartókat negatív módon különböztetik meg több törvényt, az alkotmányos elveket, a törvény elõtti egyenloség alapelvét megsértve.

Kedves Ünneplõ Gyülekezet!

Mi polgári Magyarországot szeretnénk építeni, hasonlóan az elmúlt évekhez. De az ehhez vezetõ út forrásai nem a jogtipró, polgári, vallási és nemzeti szabadságunkat eltörlõ Kádár-rendszerben keresendõk és kereshetõk, hanem 1848. márciusának eszméiben és értékeiben. A polgári Magyarország ideája nem örökös, permanens reformkísérletekbõl és reformretorikából áll, hanem természetes, organikus építkezésbõl. Egyszerû, de világos és értékalapú jövoképbõl! A téglára téglát építés munkájából és politikájából. Amikor a szellem és a gazdaság, a lélek és anyagi javak együttes építésébõl növekedik nemzet és társadalom jövendõje.
Olyan polgári Magyarországot kell teremtenünk, amelyet nem istenítünk, ám amely Isten segítségével képes lesz felemelt fõvel, egyenes derékkal az Európai Unió intézményrendszeréhez csatlakozni. Ez a Magyarország, ez a " haza a magasban " azonban csak '48-as eszmék alapján álló nemzeti szuverenitás elvének és a nemzeti érdekek következetes érvényesítésével, illetve a polgári jogok, az emberi méltóság, a közjó és az erkölcs mélységes tiszteletével és megélésével jöhet létre.
Kívánom, hogy ezért legyünk képesek harcolni, éljen bennünk a nemzet szabadságának õrlángja, s kívánom, hogy Debrecen városa maradjon a nemzeti emlékezet õrvárosa, s a Kollégium továbbra is az idõk végezetéig legyen a strázsán vigyázó õrzõ.
Maradjon menedékünk Isten emlékezésünkben, ünneplésünkben és a magyar jövendõnk építésében, ahogyan Áprily Lajos ezt megrendítõen adja elénk:

"S mikor völgyünkre tört az áradat
s már hegy se volt, mely mento csúccsal intsen,
egyetlen kõszikla megmaradt,
egyetlen tornyos sziklaszál: az Isten."

Köszönöm türelmes figyelmüket!

Szászfalvi László
országgyûlési képviselõ,
az Országgyûlés Emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi Bizottságának elnöke


Volt Alma Materemnek ajánlom Kós Károly gondolataival:
"Vagyont, gazdagságot nem örököltem és csinálni nem tudtam, hogy adhassak. Én csak hálámat, szeretetemet, örökké, holtomig való hûséges emlékezetemet adhatom. És munkámból azt, amit tudok.... És ne vegyék ezt alamizsnának, de emlélkezetül arra, hogy amikor dolgozom, próbálgatok, kínlódok a nagy, nehéz élettel, soha meg nem feledkezem arról, hogy a fundámentum, amire lelkem kicsiny hajlékát építgettem, az öreg kollégiumból való. " /Kós Károly: Levél egykori iskolájának/

Névjegy

Szászfalvi László

  • 60 éves
  • Teológus, a Károli Gáspár Református Egyetemen végzett
  • Nős, három gyermek édesapja
  • Hobbi: olvasás,ping-pong, könyvgyűjtés, utazás
  • Kedvenc filmek: A remény rabjai, A bakancslista
  • Kedvenc étel: Harcsapaprikás kapros-túrós csuszával
  • Kedvenc ital: Mentes ásványvíz citromkarikával
  • Kedvenc zenei előadók: Ismerős Arcok, Kormorán, Leonard Cohen, Pink Floyd
Csurgó városi televízió
Barankovics Alapítvány
Orbán Viktor
Jobban teljesít
Csurgó
Nagyatád
Barcs
Fidesz
KDNP
Csurgói KK
Csurgói NKC
Csurgói TK
Reformatus.hu
Cég2