Államtitkári kinevezés

2010. június 2-án Sólyom László Köztársasági Elnök Úr kinevezte Szászfalvi Lászlót egyházi, nemzetiségi és civil kapcsolatokért felelős államtitkárrá.

Kinevezését Szászfalvi László a Sándor Palotában vette át a többi kinevezett kormánytaggal együtt.

Szászfalvi megtisztelő és felemelő pillanatként értékelte, ám a valódi munka csak most kezdődik - mondta.

 

 

 

Nem szakad el Csurgótól az államtitkár

Szászfalvi az egyházügyi-, nemzetiségi- és civil kapcsolatokért felelős államtitkárság vezetője lett.

Nem szeretnék Csurgótól elszakadni, a jövőben is segíteni szeretném – ahogyan az egész választókerületemet – a magam eszközeivel és lehetőségeivel – mondta Szászfalvi László, kereszténydemokrata országgyűlési képviselő, miután Sólyom László köztársasági elnök átadta a második Orbán-kormány államtitkárainak a kinevezési okmányokat szerdán a budapesti Sándor-palotában.

A somogyi politikus a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumon belül működő egyházügyi-, nemzetiségi- és civil kapcsolatokért felelős államtitkárság vezetője lett.

Szászfalvi László azt mondta: az általa felügyelt területeket illetően a Kárpát-medence egészében szeretne gondolkodni, bizalom mentén megvalósuló, napi dialógusra törekszik. Azon munkálkodik, hogy a nemzetiségek otthon tudják magukat érezni ott, ahol a szülőföldjük van.

– Megtiszteltetés számomra, hogy Orbán Viktor kormányának tagja lehetek, hogy a miniszterelnök felkért erre a feladatra – mondta Szászfalvi László. Minden erőmmel azon leszek, hogy meg tudjak felelni az elvárásoknak, és határozottan, de szerénységgel végezzem a munkámat, soha el nem feledve, hogy honnan jöttem.

Szászfalvi László országgyűlési képviselő (FIDESZ-KDNP), Csurgó polgármestere 1961. január 11-én született Makón. 1986-ban a Budapesti Református Teológiai Akadémián végzett. 1986-tól segédlelkész volt Csurgó-Alsokon, 1987-től választott lelkész ugyanott. Országgyűlési képviselőként először 1998-ban szerzett mandátumot Somogy 5. számú választókerületében, amit azóta már három alkalommal is megvédett.

Szászfalvi László 1990 óta folyamatosan Csurgó polgármestere, kivéve a 2002-ben kezdődő ciklust, amikor megválasztották, de tisztségéről 2003 tavaszán lemondott. 2006 óta újra polgármester. 

Forrás: Varga Andrea, sonline.hu

Névjegy

Szászfalvi László

  • 62 éves
  • Teológus, a Károli Gáspár Református Egyetemen végzett
  • Nős, három gyermek édesapja
  • Hobbi: olvasás,ping-pong, könyvgyűjtés, utazás
  • Kedvenc filmek: A remény rabjai, A bakancslista
  • Kedvenc étel: Harcsapaprikás kapros-túrós csuszával
  • Kedvenc ital: Mentes ásványvíz citromkarikával
  • Kedvenc zenei előadók: Ismerős Arcok, Kormorán, Leonard Cohen, Pink Floyd
Csurgó városi televízió
Barankovics Alapítvány
Orbán Viktor
Jobban teljesít
Csurgó
Nagyatád
Barcs
Fidesz
KDNP
Csurgói KK
Csurgói NKC
Csurgói TK
Reformatus.hu
Cég2